| Fazék | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.18 13:11:54 (H) 23545. |
| Meghalt Tony Sheridan brit zenész, aki a Beatles pályafutásának kezdetén, 1961-ben Hamburgban az első lemezfelvételt készítette a liverpooli zenekar közreműködésével. A gitáros-énekest 72 éves korában szombaton németországi otthonában érte a halál. Az akkor Angliában még szinte ismeretlen Beatles 1961-ben Tony Sheridan gitáros, énekes kísérőzenekaraként Beat Brothers néven rögzítette első hivatalos felvételét - idézte fel a The Daily Telegraph brit napilap internetes kiadása. Az A oldalon a My Bonnie-t, a B-n a When The Saints Go Marching In című dalt tartalmazó kislemezen Sheridant John Lennon (ritmusgitár, vokál), Paul McCartney (basszusgitár, vokál) és George Harrison (szólógitár, vokál) mellett Pete Best dobos kísérte. A remek hangú Tony Sheridan 1960-ban találkozott a Beatlesszel, amikor az együttes akkori felállásában - Lennon, McCartney, Harrison és Best mellett Stuart Sutcliffe is tag volt - először ment a jobb fellépési lehetőségek reményében Liverpoolból Hamburgba szerencsét próbálni. A Beatles 1961-ben visszatért - Sutcliffe akkor már nem volt a csapatban -, ekkor készült a My Bonnie lemezfelvétele. Tony Sheridan 1959-ben a BBC Oh Boy! című műsorában tűnt fel, ő volt az első brit zenész, aki elektromos gitáron játszott a brit tévében. Olyan számokat adott elő, mint az Elvis Blue Suede Shoes-a vagy a Mighty Mighty Man. Később fellépett két amerikai rock and roll idol, Gene Vincent és Eddie Cochran brit turnéján, majd Hamburgba ment, mivel a német kikötővárosban akkor sokkal nagyobb érdeklődés kísérte a műfaj előadóit, mint brit földön. Először a Kaiserkeller klubban zenélt, innen került a Top Tenbe, ahol igazi sztárrá vált. Itt barátkozott össze a Beatles zenészeivel, és segített nekik abban, hogy egy-két lepukkant hely után ők is szerződést kapjanak ott. Állítólag Sheridan volt az, aki elvitte a Beatlest egy ruhaboltba, ahol bőrdzsekiket és nadrágokat vásároltak maguknak - a hamburgi években ez volt az állandó fellépő ruhájuk. Sheridan komoly hatást gyakorolt a Beatles korai repertoárjára: a gitáros által előadott, Amerikából érkezett lemezekről "levett" rock and roll számok, Little Richard, Chuck Berry, Jerry Lee Lewis dalai bekerültek a liverpooli csapat műsorába is. A Beatles saját szettet is játszott, meg kísérte is Sheridant; a heti hétszer hét órás munkát amfetamin-tabletták szedésével tudták elviselni. A My Bonnie című kislemezt, majd egy teljes albumot a Polydor kiadóval kötött szerződés alapján rögzítette Tony Sheridan a Beatlesszel, amely a felvételek során egy saját szerzeményt, a Lennon és Harrison által jegyzett Cry For A Shadow-t is eljátszhatott. A zenész a Beatles sikereinek beindulása után is tartotta a kapcsolatot a gombafejűekkel, gyakran ő szolgáltatta turnéjukon a bevezető műsort. 1964-ben kiadta a Just a Little Bit of Tony Sheridan című lemezét, amely már bluesosabb, dzsesszesebb hangzású volt, mint korábbi munkái. Később játszott a vietnámi háborúban harcoló amerikai katonák előtt - még halálhíre is elterjedt akkor. Németországban telepedett le, Hamburgtól északra, Seestermühében élt. 2002-ben ismét kiadott egy lemezt és időnként fellépett, legutóbb tavaly, ami után nem sokkal szívrohama volt. Fia, Tony Sheridan Jr. rockabilly zenész. MTI R.I.P. |
|
| ngezza | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.18 12:46:21 (H) 23544. |
| A Csibi által profi módon elkészített steel bemutató film nagyon tetszik, a 23. programot kiválóan készíti elő. | |
| Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.17 23:23:36 (V) 23543. |
| Zenés beszélgetés Tolcsvay Bélával http://www.aszmh.hu/kisfaludi-koezoessegi-haz/item/46-zen%C3%A9s-besz%C3%A9lget%C3%A9s-tolcsvay-b%C3%A9l%C3%A1val |
|
| Eszter | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.17 19:48:50 (V) 23542. |
Köszönjük szépen Csibinek a klassz beharangozót! Igazi kedvcsináló! Csatlakozom az előttem szólókhoz: egyre jobban várom a 23-át! Különleges estének ígérkezik! A főszereplő pedig egy rendkívül érdekes, és sokszínű hangszer és a nagyközönség igen keveset tud róla! Öröm látni, hogy ma már hányan tudnak szép dallamokat elővarázsolni belőle! Az est fővédnöke (is) biztosan nagyon boldog lesz, ha meghallja mindezt!
|
|
| bybyke | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.17 17:11:01 (V) 23541. |
| Már alig várom a 23-i Illés klubot. A Csibi által készített képek nagyon jók. Köszönjük szépen az előzetes tájékoztatást. Mindenkinek további szép hétvégét. |
|
| erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.17 14:36:48 (V) 23540. |
| Szerdán Indián lesz a Házon kívül-ben. | |
| Speci | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.17 11:25:45 (V) 23539. |
Nagyon tetszik a jövö heti Illés-klub beharangozása. Ùgy érzem feltétlenül el kell mennem! Remélem lesz helyem! Speci
|
|
| Előzmény: 23534, G.TIBI | |
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.16 19:31:16 (Szo) 23538. |
| http://www.stop.hu/kultura/eldolt-a-negyedszazados-vita-vesztett-a-padlas/1123408/ |
|
| Czoma Gergő | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.16 14:06:21 (Szo) 23537. |
Csibi által készített koktélokba bárki belekóstolhat jövő szombat este. Köszönjük az összeállítást, engem már most feldobott.
|
|
| Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.15 23:06:32 (P) 23536. |
| 2013. Április 12-13.-án fél 8-tól Eric Clapton újra Crossroads Gitár Fesztivál-t tart, most a Madison Square Garden-ben. http://www.crossroadsguitarfestival.com/110-news |
|
| Előzmény: 23535, Illésfan | |
| Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.15 22:52:38 (P) 23535. |
| Márciusban megjelenik Eric Clapton 21. stúdióalbuma Old sock címmel: http://whereseric.com/eric-clapton-news/303-listen-eric-claptons-new-single-gotta-get-over Itt lehet meghallgatni az egyik új dalt róla: https://soundcloud.com/bushbranch-surfdog/eric-clapton-gotta-get-over ...még több infó róla: http://whereseric.com/eric-clapton-news/303-eric-clapton-releases-21st-studio-album-old-sock |
|
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.15 20:33:34 (P) 23534. |
| Ha egyszer egy "üzlet" beindul.......... Köszönjük szépen, továbbítottam Tininek. Új plakát a Hírekben. |
|
| Előzmény: 23533, csibi50 | |
| csibi50 | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.15 19:50:36 (P) 23533. |
| Bojtorján - Nyolckézláb http://www.youtube.com/watch?v=VRB682rFcwA |
|
| Bálint | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.15 17:41:48 (P) 23532. |
Köszönjük Csibi ![]() Kiváló munka, élvezet megnézni, hallgatni és valóban kedvcsináló
|
|
| Előzmény: 23521, csibi50 | |
| Illésfan | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.15 13:29:39 (P) 23531. |
Boldog Születésnapot Neki!
|
|
| Előzmény: 23527, G.TIBI | |
| b.kati | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.15 11:24:09 (P) 23530. |
| Csibi remek munkája ízelítőül szolgál a 23-i Illésklubhoz, ami, mint mindíg, most is jó hangulatú, színvonalas bulinak ígérkezik. Steel gitár találkozó Magyarországon még nem volt, ízgatottan várom a produkciót. Gyertek el minél többen, mert a fellépőket látva biztosan emlékezetes esténk lesz! |
|
| erga | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.15 11:23:49 (P) 23529. |
| Képek a Steel gitárosok találkozójának előkészületeiről | |
| Stephen | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.15 09:59:01 (P) 23528. |
Én is köszönöm Csibi 50=Barna Zolinak az izléses és szellemes Steel Gitár Tali kedvcsinálóját (le is töltöttem és avi-ban eltettem a kedves emlékeim közé ) és természetesen én is ott leszek a Találkozón néhány barátommal!!!Baráti üdvözlettel:Hanyi Isrván Fehérvárról |
|
| G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.15 09:14:17 (P) 23527. |
| BARTHA TIBI steel gitár tanár úrnak születésnapja alkalmából szívből gratulálunk, az Isten éltesse sokáig! |
|
| Kosztya Laci | Válasz erre (^) (>) (f) 2013.02.15 07:17:08 (P) 23526. |
| Nagy Köszönet és / így ismeretlenül is / óriási kézfogás Csibi50-nek....azaz BARNA ZOLTÁN barátunknak,aki a Stell gitár találkozó összefoglalóját elkészítette !...ezt a köszönetet Mindannyiunk nevében is mondhatom ,akik ott részt fognak venni a muzsikálásban és mint hallgatók jelen lesznek ! Tisztelettel: Kosztya László - Country Arrabona - |
|
| << < 180 181 182 183 184 185 186 187 188 > >> |
|