„Miért, mi történt a koncert után?”
Álom… A koncert után mi még maradtunk. Elhatároztuk, hogy addig innen el nem megyünk, amíg be nem jutunk a "VIP" sátorba. Minél gyorsabban próbáltunk a nagyszínpad mögötti elkerített rész bejáratához férkőzni. Kb. 12-en gyűlhettünk össze. Vártunk-vártunk, áztunk… Ja, amúgy ekkor ismerkedtünk össze Jucussal és vele együtt éltük át ezt a csodát . A bibi csak az, hogy volt vagy 4-5 bejárata a nagyszínpadnak . Négyszer-ötször körbejártuk az egészet, kukucskáltunk a réseken, hátha meglátunk valakit. Persze mindegyiknél állt egy „szekuritis” bácsi, akik hol azzal kínoztak bennünket, hogy már elmentek Leviék , hol pedig azzal bíztattak, hogy talán még van esélyünk találkozni velük . (Az egyiktől még egy-egy sárgarózsát is kaptuk abból a csokorból, ami a színpadon volt. Azóta is ott lóg a polcomona a kék karszalaggal együtt. Arra a gyönyörű napra emlékeztet .) Bő két óra múlva megtörtént a csoda, egy angyali biztonságiőr megszánt minket és azt mondta, megkérdezi a művészurakat, hogy fogadnak-e bennünket. E szavakkal tért vissza hozzánk: „Renben van, bemehetünk. De semmi beszélgetés, aláíratjuk a dolgainkat és jövünk ki, nem zavarjuk a művészurakat.”
Juj, hogy mi milyen boldogok voltunk. Ötösével-hatosával beosztottuk egymást két csoportba. Lilike, Jucus és én a második szériában mentünk, bízva abban, hogy mivel mi vagyunk az utolsók, így talán hosszabb ideig bennt lehetünk … Meseszép félórát töltöttünk a sátorban.
„Semmi beszélgetés!” Persze…
|
